Instagram Facebook
FEL
  /  Belsőépítészet   /  A felújítások pszichológiája

A felújítások pszichológiája

Gondolkodtál már azon, hogy milyen érzések törnek fel benned otthonod felújításával kapcsolatban? Úgy érzed, hogy nagy levegőt kell venned, hogy lakásod felújításába belevágj? Stresszt és feszültséget tapasztalsz már csak a felújítás szó kimondása kapcsán is? És valóban csak negatív érzetekkel lehet belevágni otthonod felújításába? De, akkor miért vágsz bele mégis?

Ahogy a gyásznak, vagy bármilyen veszteségnek megvan a maga lelki folyamata, úgy a felújításoknak is. Ugyan egy felújítás során is megélsz egyfajta veszteséget, de a megújulás reménye azért teljesen más érzéseken visz végig, mint egy mély gyász esetén. S ha ezeket az érzéseket tudatosítod magadban, akkor – ugyan elkerülni nem tudod – , de könnyebbé tenni ezek megélését, biztosan.

  1. Remény, bizakodás, erő. A felújítás gondolata eleinte lelkesedést hoz, pozitív erővel párosul, s bizakodva ugrassz bele a lakberendezésbe, a tervezgetésbe, a megújulás gondolatába. Repkedsz, gondolati síkon működsz, elképesztő elszántság lesz Rád a jellemző.
  2. Kétség. Az első fázis lelkesedése konkrét lépésekre sarkall, s a tervezgetésből a konkrét belsőépítészeti tervezés lesz a jellemző. A tökéletes otthonra vágysz, ennek megtervezését magadra is vállalod, s ahogy szembesülsz a számtalan lehetőséggel, a különböző ingerekkel, az ezernyi lakberendezési kínálattal, az elbizonytalanodás érzése kezd úrrá lenni rajtad. Valaki a gépészeti lehetőségekben, a fűtés korszerűsítésében veszik el, más pedig a burkolatok piacán adja meg magát. Az otthonod már romokban, úgyhogy tudod, a visszaút már nem lehetséges!
  3. Túlterheltség. A növekvő bizonytalanság, a folyamatos döntéshelyzetek, a fogyatkozó pénztárca mostanra szinte már felemésztettek, s általánossá válik a beleegyezésed mindenbe, csak legyen már vége.
  4. Új erő. Ebből a depresszív állapotból aztán egy várt, vagy épp egy váratlan esemény rángat ki, ami adrenalinfröccsként robban fel, s kelt Téged új életre. Ilyenkor kerülnek fel például a látványos burkolatok, ami nemcsak erővel, de egyfajta megnyugvással, örömmel is jár. Azt gondolod, hogy már látod a végét, s ez a pozitív érzés a kivitelezés (majdnem) végéig is elkísér.
  5. Kimerültség. A lelkesedésed a vége előtt hagy el, mivel már a költözést vizionálod, de az még hetekkel odébb is lehet. A teljes kimerültség jellemez, esetenként már az állandósult viták és konfliktusok is. Ilyenkor adsz lejjebb az igényedből, s elfogadod azt is, ha lötyög a zár, vagy ferde a szegőléc, csak hagy zárhassad be az ajtót végre magad mögött, s fogadod meg, hogy felújításba még egyszer ebben az életben nem vágsz! Aztán pár év múlva, mégis ….! 🙂

Ha felújítás előtt állsz, optimális, ha ezekkel a lelki ingadozásokkal szembesülsz! Ha vannak hasonló, vagy egészen más tapasztalataid, írd meg nekünk!

#vizsuart #lakberendezés #felújítás #belsőépítészet #ingatlan #otthon

Felújítás pszichológiája
Felújítás
Lakberendezés előtte utána
Felújítás előtte utána
Felújítás pszichológiája