Instagram Facebook
FEL

Tihany, Pilger Vendégház

Egy jó styling is teremthet csodákat!

Természetesen az optimális az lenne, ha az otthonunk kialakítását már a tervasztalon elkezdenénk, s a kiválasztott anyagok, színek, majd a bútorok ennek a koncepciónak a részeként kerülnének a térbe. A körülmények azonban nem mindig ideálisak, ezért az átadást sok esetben a kétségbeesés, mintsem az öröm jellemezné. Jó hír, hogy egy adott tér hangulatán bármikor lehet változtatni, vagy épp újragondolni! De az is tény, hogy minél később tervezzük meg koncepciónkat, annál több kompromisszummal és anyagi ráfordítással kell megbirkóznunk!

A tihanyi Pilger Vendégházzal is a kulcsátadás után találkoztam először, amikor már az anyagok beépítésre, a bútorok legyártásra kerültek, amelyek azonban inkább semleges hangulatot árasztottak. Egy styling terv csodákra képes, ami itt sem lett másképp! Épp a semlegességének volt köszönhető, hogy viszonylag könnyen lehetett öltöztetni a tereket.

Első lépésben az öt apartmant ketté szedtük, s egy-egy stílusterv alapján két, némileg különböző atmoszférát teremtettünk.  Célunk volt, hogy a Balatont, a vizet a stylingkoncepciónkba beemeljük, így a fókuszpontokat a két nagyobb apartmanban egy-egy egyedileg készített vizes témájú poszterrel, míg a kisebb szobákban egy halas tapétával oldottuk meg. A kiegészítőkkel, kisebb bútorokkal pedig igyekeztünk mind színben, mind hangulatban koncepciónkat mélyíteni. A fókuszpontok kialakításával pedig megszülettek a tematikus – Menta, Mare, Garda – szobák is, amelyek bárki számára foglalhatóak, így mindenki megtapasztalhatja az egyedi milliőt, s az igényes kialakítást.

Nézd meg az előtte, valamint az Előtte / Utána képeket!