Instagram Facebook
FEL

Szilárd otthona

Egy balatonfüredi lakás újraszervezése, szigorúan borszobával

Szilárd tetőtéri lakásának felújításába vágott, és ennek tervezésével keresett meg. A terek újragondolását és a vágyott borszoba kialakítását fogalmazta meg fő célként, de tettünk említést a fények és terek optimalizásáról is.

A lakás ugyan szerelem volt első látásra, de a balatoni panorámának az élményéért funkciók estek áldozatul, amely már az első találkozásunkkor felmerült. A hiányokat, negatív érzéseket szeretem mindig felhozni, jelezve ezzel is, hogy a tervezést milyen irányba érdemes vinni.

A közös munkának a kezdete mindig az ügyfél érzéseinek, gondolatainak a kicsomagolásáról szól. Erre

alapozva tudjuk az alaprajz változtatásokat, a követendő stílust meghatározni.

A lényeg a panoráma

A konyha és a nappali funkciójának cseréjére kényszerültünk szem előtt tartva, hogy az étkezőből a balatoni kilátás élvezhető legyen. A megbeszéléseken szinte minden ennek lett alárendelve, s milliméterről milliméterre haladva véglegesítettük ezt a teret.

A borszobáról sem feledkeztünk meg, ami a lakás központi helyére került. Falmozgatás, térnövelés, ablakbevágás  még a fürdőszobát és a hálószobát is jellemzett.

Az anyaghasználatot meghatározta a kibontott gerendák látványa, s ezt az irányt igyekeztünk megtartani a fürdőszoba és a többi helyiség burkolatainak kiválasztásánál is.

Nézd meg az előtte, valamint az Előtte / Utána képeket!