Instagram Facebook
FEL

Csilláék otthona

A rózsaszín álom

Sokan állandó kísérletezésbe fognak, feszegetik határaikat, hogy új kereteket alkossanak, amely által fejlődhessenek, változhassanak. Csilla és Bence sem tud sémák között élni, folyamatosan bontogatják szárnyaikat, próbálgatják lehetőségeiket, amely most épp az ingatlanpiacra repítette őket. Személyiségükre a maximalizmus jellemző, így szándékuk volt olyan értéket teremteni, s ezáltal olyan otthont piacra dobni, ami nemcsak egyedi hangulatával, hanem igényes, értékteremtő felújításával is kitűnik társai közül.

Szerelemprojekt volt nekik ez az otthonteremtés, az első, amit épp úgy jellemez egyfajta óvatoskodás, ismerkedés, mint az ösztönös jó választás, a szárnyalás, a rózsaszín köd is. Talán az otthon színei, felhőtlensége adták ezt leginkább vissza. Nem véletlen, hogy a rózsaszínhez nyúltunk, amely finomságával lággyá, légiessé varázsolta az egész teret, s társítottuk mellé a szürkét, ami ideális ellenpólusként jelenik meg a rózsaszín mellett. Kompromisszum nélkül teremtettünk új otthont, célunk valóban egy olyan új atmoszféra kialakítása volt, amely teljes mértékben kiszolgál két főt úgy, hogy a funkcionalitás is elsődleges kellett, hogy legyen. Így nem volt kérdéses pont a gépészeti felújítás és a falbontás sem, amelyekkel minőségi és tág tereket hozhattunk létre. A konyha –  nappalitól elválasztó – falát kiszedettük, amivel a lakás tetőtéri jellege és a beömlő rengeteg fény végre érvényre jutott. Az átalakítás során arra is figyeltünk, hogy egy két fő ruházatát elnyelő gardrób helyét, a hálószoba ajtajának elcsúsztatásával, meghatározzuk. Az anyagválasztásnál, a színvilág mellett olyan iránypontokra törekedtünk, hogy azok felületei , mintái egyediséget sugalljanak. Végeredményként az otthon teljesen kicserélődött, s olyasfajta rózsaszín köddel vonta be a tereket, hogy az mindenki számára szerethető  és vonzó legyen!

Nézd meg az előtte, valamint az Előtte / Utána képeket!