Instagram Facebook
FEL

Andi és Csaba újépítésű családi háza

Öröm Ürömön

Életünk folyamatosan változó, amit költözéseink is hűen tükröznek. Hol egy garzonba költözünk, hol pedig – az előzőt kinőve – nagyobb lakásba, családi házba. Csaba és Andi is, a gyerekek érkezésével háromszobás lakásukat egy újépítésű családi házra cserélték, amelynek tervezésére is igyekeztek elegendő időt, pénzt és energiát szakítani.

Minden otthon kialakítása más és más, de talán épp az újépítésű otthonok kívánják meg azt, hogy egy teljeskörű koncepcióval lássunk neki a kivitelezési munkálatoknak. A tervezés menete nulláról kezdve is ugyanaz, azaz a stílus és a funkciók meghatározásával célszerű koncepciónknak neki kezdeni.

Andiékkal is meghatároztuk, hogy otthonuknak egy olyan modern köntöst adunk, amelyben a föld színekre és felületekre építünk. Nem véletlen ezért a rengeteg fa, a beton hatású felület, a karakteres fekete szín használata sem. A funkciók kiosztásánál is az alapvető szokásokat végigjárva terveztük meg a pinceszint előszobáját, majd a földszint aktív és intim zónáit. A konyha esetében a mindennapi főzéshez, a közös étkezésekhez kellett elegendő és kiszolgáló teret teremteni. A nappali is a közös, családi együttlétek színtereként jelenik meg, ezért került be a kényelmes kanapé, az ablakban kialakított olvasósarok, és az aktív zóna középpontjába elhelyezett kandalló. Az intim zóna már az alaprajz kialakításakor is a tér hátsóbb felébe került, amit a használt anyagokkal és funkciókkal tovább erősítettünk. A nagy családi fürdőszobába pedig igyekeztünk a fürdés lazító, már-már közfürdő jellegét is becsempészni a gőzkabin beemelésével.